Ez a workshop egy négy modulból álló képzési terv része, amely a következőkkel foglalkozik: "az oknyomozás emberi összetevője", azaz interakció az oknyomozók / kutatók és az emberi források között, akik információval szolgálnak. A sorozat utolsó moduljaként bevezetést nyújt a következőkbe: a vizsgálatokhoz szükséges kapcsolatok kezelése, beleértve azt is, hogy miként kell kapcsolatot kialakítani, kapcsolatba lépni és fenntartani a biztonságos és hatékony együttműködést a humán forrásokkal oknyomozásunk gazdagítása érdekében.
A workshop áttekintése
Téma: Az oknyomozás emberi összetevői: hogyan lehet biztonságosan beazonosítani az emberi forrásokat, ápolni és fenntartani velük a kapcsolatot.
Célok:
- Ez a workshop bevezetést nyújt a vizsgálatokhoz szükséges kapcsolatok kiépítésébe, beleértve a humán források azonosításának és a velük való kapcsolattartásnak a módját, valamint azt is, hogy a források hatékonyabb együttműködésével hogyan lehet segíteni az oknyomozást.
Tanulási eredmények:
- Megérteni, hogy mi az emberi forrás, és hol találod meg őket.
- Megtanulni beazonosítani a potenciális forrásokat.
- Forrásadatbázis tervezése és karbantartása.
- Megtanulni tartós, egészséges és biztonságos interakciókat fenntartani a forrásokkal.
- Biztonsági és kockázatértékelések elvégzése: fékek és ellensúlyok.
A lebonyolítás módja: online / személyes workshopok
A workshop időtartama (szünetek nélkül): 2 óra 50 perc
Résztvevők száma: 6 - 24
Kapcsolódó workshopok:
- Ez a workshop összekapcsolható és kombinálható más, azonos témájú workshopokkal, mint például: "Az oknyomozás emberi összetevői: (1) A források biztonságos beazonosítása és felkeresése" (kezdőknek először ez ajánlott) és/vagy "Az oknyomozás emberi összetevői: (2) Interjúkészítés" és/vagy Az oknyomozás emberi összetevője: (4) Különleges megközelítést igénylő interjúk.
Kapcsolódó útmutatók A Láthatatlan Leleplezése eszköztárból:
- "Hogyan kezeljük a forrásokat", A Láthatatlan Leleplezése eszköztár.
- "Interjúk: Az oknyomozás emberi összetevője", A Láthatatlan Leleplezése eszköztár.
Workshop-előkészítő anyagok letöltésre:
MEGJEGYZÉSEK:
- ha több workshopot kombinálunk, és ezek ugyanazzal a célközönséggel/csoporttal vannak megtartva, javasoljuk, hogy a résztvevők használják a korábbi csoportos foglalkozások esettanulmányait a folytonosság miatt.
- Ha ezt a workshopot az "Az oknyomozás emberi összetevői: A források biztonságos beazonosítása és elérése" anyaggal kombinálod, ki kell küszöbölni az olyan duplikált részeket, mint a bevezetés és a kockázatértékelésről szóló megbeszélések. "A nyomozás emberi összetevője: A források biztonságos beazonosítása és elérése" ismeretei ugyanúgy vonatkoznak az ad hoc interjúalanyokra, mint a hosszú távú forrásokra. Ezért ugyanazokat a gyakorlatokat javasoljuk, a különbség kiemelésére a meghallgatandó emberi források és a hosszú távú szakmai kapcsolatok emberi forrásai között.
Tanulási tevékenységek
Bevezetés (15 perc)
Hagyd ki a bemutatkozást a nyitórészben, ha ezt a foglalkozást ugyanazzal a csoporttal tartod a bevezető "Az oknyomozás emberi összetevői: A források biztonságos beazonosítása és elérése" foglalkozás után. Helyette csinálhattok egy élénkítő tevékenységet, vagy tarthatsz egy összefoglalót az előző ülésről/műhelyről.
A workshop bevezetője
Olvass, Nézz, Hallgass | 5 perc
Utasítások
- Keltsd fel a figyelmet egy kérdés feltevésével vagy egy releváns kép kommentálásával.
- Mutatkozz be, és ismertesd a workshop céljait.
- Opcionális: mutasd be a workshop anyagának forrását (Tactical Tech).
- Tájékoztasd a résztvevőket a workshop menetéről.
- Javasolj alapszabályokat a workshophoz. Kérdezd meg a résztvevőket, hogy szeretnének-e módosítani az ajánlataidon vagy új szabályokat hozzáadni. Az alapszabályok felállítására vonatkozó konkrét javaslatok a [Segítői útmutatókban] találhatók((https://exposingtheinvisible.org/hu/workshopok/facilitator-guide), "A workshop lebonyolítása" résznél.
- Alakítsd ki a csoportmunka dinamikáját, magyarázd el, hogy a résztvevőknek ugyanabban a csapatban kell-e dolgozniuk az interaktív műhelytevékenységek során.
Résztvevők bemutatkozása / Jégtörők
Készítsd el | 10 perc
Utasítások
-
Tarts egy gyors bemutatkozó kört; kérd meg a résztvevőket, hogy válaszoljanak néhány kérdésre magukról, a munkájukról, a workshoppal kapcsolatos elvárásaikkal kapcsolatban stb.
-
Alternatívaként választhatsz egy jégtörő gyakorlatot, amely kreativitásra ösztönzi a résztvevőket azzal, hogy válaszaikat vagy ötleteiket felrajzolják egy online táblára, vagy ha workshop személyes, kérd őket arra, hogy álljanak fel, és végezzenek el néhány feladatot, vagy dolgozzanak csoportokban:
- pl. 2 percig interjút készíthetnek egy másik résztvevővel, hogy többet tudjanak meg a munkájáról vagy a származási helyéről stb.,
- Nézd meg a "Jégtörők" című fejezetet a Láthatatlan Leleplezése oktatói útmutatójában inspirációért.
Források beazonosítása és kezelése (1 óra 25 perc)
Az emberi összetevő fontossága
Vitasd meg | 5 perc
Eszközök / Anyagok
- Diák / flipchart papírok kérdésekkel és megjegyzendő kulcspontokkal.
Utasítások
-
Kérdezd meg a résztvevőket, hogy:
- "Miért fontos az emberekkel való bánásmód a vizsgálat szempontjából?", és húzz ki belőlük néhány választ.
-
A fontos pontokat kiemelve kommentáld a válaszokat.
-
Tegyél különbséget a források és az interjúalanyok között. Ehhez a legfontosabb kérdések a következők:
- Meddig fog tartani a kapcsolatod az adott csoporttal vagy személlyel?
- Mennyi ideig és milyen gyakran fogsz velük beszélni az oknyomozás(ok)hoz kapcsolódóan?
- Fogsz-e jelentkezni náluk, ha az oknyomozás véget ért?
- Egyszeri interjúalanyok vagy hosszabb távú források lesznek?
Potenciális források beazonosítása
Működj együtt| 25 perc
Eszközök/anyagok
- "Az emberi összetevő - a források kezelése tevékenységsablonok", "Csoportmunka: Potenciális források beazonosítása és felkeresése" rész (online vagy nyomtatott formában kitölthető példányok)
- Megosztott felhő és fájlok / szövegszerkesztő platform (pl. Framapad) a megfigyelések felsorolására / alternatívaként megosztott online táblák, mint például a Miro vagy a Mural (online foglalkozásnál).
- Diák / flipchart papírok kérdésekkel és megjegyzendő kulcspontokkal.
- Papírlapok, öntapadós jegyzetek / post-itek, tollak (ha offline dolgoztok).
[15 perc] Csoportos feladat
-
Oszd a résztvevőket 3-5 fős kisebb csoportokra.
-
Kérd meg a csapatokat, hogy jelöljenek ki egy jegyzetelőt, egy időmérőt és egy előadót az összefoglaló részhez (innentől kezdve minden tevékenységre érvényes); ezek a szerepek időnként cserélődjenek.
-
Kérd meg a csoportokat a következőkre:
- Javasoljanak egy vizsgálati/kutatási témát, és írják le.
-
Azonosítsanak be rövid távú forrásokat (interjúalanyok) és hosszú távú forrásokat az előző magyarázatnak megfelelően. Írják le a javaslatokat, és válaszoljanak a következő kérdésekre:
- Mi a forrás szerepe a vizsgálatban?
- Mi a pozíciója az oknyomozásban? (tanú, vádlott, áldozat...)
- Milyen információt, adatot vagy bizonyítékot tud szolgáltatni?
- Elvárható-e, hogy hosszú távú forrássá váljon? Miért igen/nem?
-
Kérd meg a csoportokat, hogy a gyakorlat során különösen a hosszabb távú forrásokra összpontosítsanak.
[10 perc] Összefoglalás
-
Kérd meg az egyes csoportok képviselőit, hogy röviden mutassák be a csoport munkáját 1-2 percben.
-
Az csoportok előadása után kérd meg a többi résztvevőt, hogy válaszoljanak a következő kérdésekre:
- Meg tudnak-e nevezni más megkérdezetteket / rövid vagy hosszú távú forrásokat is?
- Milyen egyéb megkülönböztetéseket lehet tenni?
Javasolt téma - ha netán inkább magad hozakodnál elő egy adott témával, ahelyett, hogy a résztvevőket kérnéd meg, hogy találjanak ki valamit:
"Aggasztó számú új erdőtűz az Amazonas vidékén"
-
Az Amnesty International nyilatkozata, alátámasztva a szükséges vizsgálatokkal az illegális szarvasmarhatelepekről, amelyek elősegítik az Amazonas pusztulását.
-
Az előző foglalkozás utolsó kérdései segítenek különbséget tenni a források és az interjúalanyok közt, és a mostani gyakorlat elindítására szolgálnak, mely megmutatja, hogyan lehet azonosítani és elérni a humán forrásokat.
-
Ha a csoport túl nagy, oszd a résztvevőket kisebb (3-5 fő) csapatokra a feladathoz.
-
Egy másik lehetőség (adaptálható online vagy személyes rendezvényekhez), hogy kártyákat készítünk a különböző szereplőkkel és forrásokkal, a róluk szóló információkkal, mint például: elsődleges forrás, tanú, sebezhető forrás stb. (pl. "Kártya 1: környezetvédelmi tudós", "Kártya 2: helyi aktivista" / "Leírás kártya: elsődleges forrás", "Leírás kártya: tanú" ...), összekeverjük őket, és:
- Megkérjük a résztvevőket, hogy rendezzék / illesszék össze a karakterkártyákat és a hozzájuk tartozó információkat; írjanak le további részleteket, amelyeket ezekből a forrásokból tudhatnak meg, és javasoljanak új forrásokat.
- A résztvevők a falra vagy a képernyőre írják fel a különböző forrástípusokat és azok vizsgálatban betöltött szerepét.
A potenciális források felkeresése
Működj együtt | 25 perc
Eszközök/anyagok
- "Az emberi összetevő: Források beazonosítása és felkeresése tevékenységsablonok". "Csoportos feladat: Potenciális interjúalanyok és források beazonosítása és felkeresése" rész (a zöld, "Felkeresés" oszlop)
- Diák / flipchart papírok kérdésekkel és megjegyzendő kulcspontokkal.
- Ugyanaz, mint előzőleg.
Utasítások
[10 perc] Csoportos feladat
-
Kérd meg a résztvevőket, hogy térjenek vissza a csoportjaikba (ugyanazokba, mint korábban).
-
Ha már azonosítottuk az emberi források típusát, hol találjuk meg őket?
-
Felelevenítve a korábbi vizsgálati példákat és az azokkal kapcsolatos korábbi munkájukat kérjék meg a csoportokat, hogy vitassák meg, hogyan fogják elérni a felsorolt forrásokat:
- pl. van-e szükség a témában jártas aktivistára, az áldozatot ismerő ügyvédre, a lehetséges tanúk felkutatására a közösségi médiacsoportokban vagy más platformokon stb.
-
A csapatok összegyűjtik a javaslatokat a megadott sablonba vagy táblára/flipchartra (ha offline), és a következő foglalkozáson bemutatják az eredményeket.
[15 perc] Összefoglalás és megbeszélés
-
Ellenőrizd a csoportok jegyzeteit, vagy kérd meg az egyes csoportokat, hogy 1 percben mutassák be ötleteiket.
-
Hangsúlyozd a források elérési módjait:
- Online és offline helyszínek
- Közösségi média
- Hírlevélre való feliratkozás
- Konferenciákon és találkozókon való részvétel
- Blogok követése
- Hivatalos honlapok ellenőrzése
- Szakértői csoportokkal való kapcsolatfelvétel (egyesek zárt csoportok lehetnek, ezért gondolják át, hogyan férhetnek hozzájuk).
-
Kérdezd meg a résztvevőket, hogyan lépnének kapcsolatba a forrásokkal a fenti (felsorolt) helyzetek bármelyikében.
-
A különböző ötleteket figyelembe véve vesd fel biztonsággal kapcsolatos aggályokat a következő kérdések mentén:
- Áll-e bárki megfigyelés alatt a felsorolt források közül?
- Jelentenek-e kockázatot az oknyomozóra nézve? (pl. a veszélyes személyekkel kapcsolatban álló források kiszivárogtathatnak információkat a oknyomozóról és a munkájáról)
- Gondolt-e az adott csoport arra, hogy biztosítsa a titkosított és biztonságos kommunikációt?
-
Vezess be biztonsági megfontolásokat a források felsorolt lehetőségeken keresztül történő elérésekor.
- Például: meg kell fontolni a közösségimédia-fiókok és az aktivisták blogjainak követését; gondolni kell a kockázatokra, amikor úgy döntünk, hogy egy forrással a szülővárosában találkozunk, stb.
-
Ha a workshop egy valós vizsgálatra vagy a résztvevők valós igényére összpontosít, készítsenek egy személyre szabott listát a humán forrásokról és arról, hogy hol találhatók. Valós eseteket csak óvatosan, a résztvevők és potenciális forrásaik magánéletének és biztonságának tiszteletben tartásával használj. Soha ne írd ki, se ne tárold a források valódi nevét, különösen, ha azok veszélyeztetettek.
-
Ha ez a workshop a források kezeléséről szóló workshoppal van kombinálva, tájékoztasd a résztvevőket arról, hogy több időt fogtok fordítani a források azonosításának és kezelésének megszervezésére, hogy a munkafolyamatok fenntarthatóak legyenek.
-
Használd az "Első a biztonság útmutatót" és az "Első a biztonság workshop" anyagát háttérinformációként; hivatkozz további forrásokra és további olvasmányokra, amikor a források azonosítását és azok ellenőrzésének módját tárgyaljátok. Lásd az alábbi ajánlásokat.
FORRÁSOK - a foglalkozás előkészítése közbeni konzultációhoz és a résztvevőkkel megosztandó ajánlott olvasmány:
-
Eszköztárak és útmutatók
- A Bellingcat közösségimédia-kutatási technikái és útmutatók
- A Bellingcat Online nyomozási eszköztár
- Research clinic - Paul Myers internetes kutatási szakértő által készített, technikákat, eszközöket és eseteket tartalmazó weboldal
- Ellenőrzési kézikönyv
-
Közösségimédia-eszközök és -fórumok
- Twitter Advanced Search
- Nitter It - lehetővé teszi a hozzáférést blokkolt fiókokhoz, és nem igényel Twitter-fiókot
- WebMii – összegyűjti az emberek profiljait a közösségi médiában, név szerint kereshetően
- Social Searcher – közösségimédia-profilok és online jelenlét témakörök szerint kereshető
- Picuki – eszköz az Instagram-tartalmak kereséséhez
- Followerwonk – lehetővé teszi a Twitter-életrajzok keresését és a különböző fiókok közös követőinek megtalálását, ami nagyon hasznos a lehetséges kapcsolatok azonosításához és a kockázatok felismeréséhez
- LinkedIn – értékes forrás a vállalatokkal és más intézményekkel és szervezetekkel kapcsolatban álló személyek megtalálásához, akik érdekesek lehetnek számunkra. (Használd a Privát Módot, hogy a kereséseid és az oldalmegtekintéseid ne kerüljenek nyilvánosságra.)
- Glassdoor – vállalati fórumokat és a jelenlegi és volt munkatársak értékeléseit tartalmazó platform. Jól jöhet, hogy képbe kerüljünk a vállalatok lehetséges kapcsolattartó forrásairól.
Forrásadatbázis létrehozása
Készítsd el | 25 perc
Eszközök / Anyagok
- "Az emberi összetevő - a források kezelése tevékenységsablonok", "Csoportmunka: Forrásadatbázis" rész
- Megosztott felhő és fájlok vagy szöveg-/táblaszerkesztő platform (pl. Framapad szöveghez / Framacalc táblákhoz) / alternatívaként megosztott online táblák, mint például a Miro vagy a Mural (online workshophoz)
- Diák / flipchart papírok kérdésekkel és megjegyzendő kulcspontokkal.
- Papírlapok, öntapadós jegyzetek / post-itek, tollak (ha offline dolgoztok).
Utasítások
[15 perc] Csoportos feladat
-
A résztvevők visszatérnek a csoportjaikba.
-
Kérd meg a csoportokat, hogy vegyék az általuk azonosított forrásokat, és érdemben rendezzék őket.
-
Készíthetnek lapokat azokkal az információkkal, amelyeket szerintük figyelembe kell venni és össze kell gyűjteni a forrással kapcsolatban.
- Használhatják a megadott sablonokat, vagy készíthetnek sajátot.
[10 perc] Összefoglalás
-
Kérd meg a csapatokat, hogy mutassák be hozzájárulásaikat és kapcsolati lapjaikat csapatonként 1 perben.
-
Emeld ki az információ értelmes rendszerezésének különböző módjait:
- Környezetvédők, jogászok, politikai aktivisták, emberi jogi kutatók, tisztviselők stb. tematikus kapcsolati listája.
- Nevek és foglalkozások
- Szervezetek
- Helyszínek országok szerint
-
Kiemelni a forrásokról és forrásokból gyűjtött adatok keresztreferenciájának értékét, valamint a források listáinak megőrzési és frissítési módjait az oknyomozás előrehaladtával és az oknyomozás után is.
Biztonsági javaslatok
Olvass, Nézz, Hallgass | 5 perc
Eszközök/anyagok
- Előre elkészített diák / flipchart papírok a prezentációhoz.
Utasítások
Készíts és tarts egy rövid prezentációt, hogy emlékeztesd a résztvevőket a következőkre:
-
A tárolóeszközökre vonatkozó biztonsági ajánlások
-
Titkosított kommunikáció
-
A források anonimizálása/kódolása a lelepleződés elkerülése érdekében, valamint az érzékeny források és a veszélyeztetett személyek kapcsolati adatainak védelme.
FORRÁSOK - a prezentáció elkészítésekor használd az alábbi ajánlásokat és példákat:
- "Első a Biztonság!" útmutató A Láthatatlan Leleplezése eszköztárból
- "Hogyan kezeld a forrásaidat” útmutató vagy a "Forrásvédelem" rész A Láthatatlan Leleplezése eszköztárból
- "Interjúk: Az oknyomozás emberi összetevője": az egész "Első a Biztonság!" rész A Láthatatlan Leleplezése eszköztárból
Az emberi források megközelítése (1 óra 5 perc)
Fizikai és digitális fenyegetettség azonosítása
Vitasd meg | 35 perc
Eszközök / Anyagok
- "Az emberi összetevő: a források kezelése tevékenységsablonok", "Csoportmunka: Fenyegetettség beazonosítása és kockázatértékelés" rész
- Diák / flipchart papírok kérdésekkel és megjegyzendő kulcspontokkal.
- Megosztott fájlok / lapok; ugyanazok, mint korábban.
Utasítások
-
Röviden foglald össze a korábbi tevékenységeket, utalva a vizsgálatra és a beazonosított emberi forrásokra, és kérd meg a résztvevőket, hogy gondolkodjanak el a lehetséges kockázatokról.
-
Biztasd arra a résztvevőket, hogy ismerjék fel a kutatási módszerekkel, eszközökkel, kommunikációval és információtárolással kapcsolatos veszélyeket, amelyekkel szembesülhetnek.
-
Hangsúlyozd ki a különbséget a "veszély/fenyegetettség" és a "kockázat" között - ezt felírhatod egy diára vagy táblára, és a következő tevékenységekhez maradjon ott, hogy látható legyen a résztvevők számára:
- a veszély/fenyegetés a munka/élet valamely területén (legyen az digitális vagy fizikai) érzékelt sebezhetőséghez kapcsolódik;
- a kockázat annak az esélye, hogy a veszély/fenyegetés valóban bekövetkezik, pl. valaki kihasználja a sebezhetőségét;
- a veszélyek/fenyegetések előrejelzése a kockázatértékelés folyamatának része.
[10 perc] Csoportos feladat 1.
-
Kérd meg a résztvevőket, hogy térjenek vissza a csoportjaikba.
-
Kérd meg a csoportokat, hogy vitassák meg a következő kérdést, és sorolják fel a megállapításaikat:
- "Milyen kockázatokkal járhat a forrásokkal való interjúkészítés és a hosszú távú kapcsolat fenntartása során a jelenlegi és más vizsgálatokra nézve?"
-
Bátorítsd a résztvevőket, a digitális és fizikai kockázatok beazonosítására, valamint annak felderítésére, hogy ezek hogyan kapcsolódnak egymáshoz**, és hogyan alakulhatnak idővel.
[5 perc] Összefoglalás
-
Kérj meg egy vagy két csoportot, hogy osszák meg eredményeiket 1 percben.
-
Kommentáld az ötleteiket, és hangsúlyozd ki a lehetséges kockázatokat, mint például:
- A kommunikáció lehallgatása
- Rendőrségi, illetve ellenséges források hozzáférése a számítógépünkhöz
- Bizalmas és sebezhető források felfedése
[10 perc ] Csoportos feladat 2.
-
A résztvevők visszatérnek a csoportjaikba.
-
Az azonosított kockázatok alapján kérd meg a csoportokat, hogy a következő tényezők figyelembevételével brainstormingoljanak a kockázatok mérsékléséről:
- Az információk összegyűjtésének rendje
- Bizalmas vagy érzékeny információk nyilvánosságra hozatala
- Örökletes kockázat; pl. olyan személlyel dolgozni, aki veszélyeztetett, és ezt a kockázatot átviheti az oknyomozóra/interjúkészítőre.
[10 perc] Összefoglalás
-
Az idő leteltével kérj meg egy vagy két csoportot (vagy az összeset, az időtől függően), hogy osszák meg eredményeiket 1 percben.
-
Ossz meg referenciákat és ajánlásokat a csoport által azonosított kockázatok kezelésére, megelőzésére és mérséklésére.
-
Hangsúlyozd a folyamatos kockázatértékelés és biztonságtudatosság szükségességét, mivel az események ellenőrizhetetlenek, és az emberek kiszámíthatatlanok.
- Lehet, hogy a résztvevők csak a saját magukra vonatkozó kockázatokat veszik figyelembe, és néha kevésbé azokat, melyek a forrásaikat vagy azokat érintik, akikkel együtt fognak működni. Hívd fel a figyelmüket ennek elkerülésére.
- Előfordulhat, hogy a résztvevők külön gondolkodnak a digitális és a fizikai kockázatokról. Jelezd, hogy ezek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, és hogy egy digitális fenyegetés fizikai kockázatot jelenthet, hatással lehet a terepmunkájukra, és fordítva.
FORRÁSOK:
- Használd a tippeket és forrásokat az "Első a biztonság útmutatóból" és az "Első a biztonság workshopból" a megbeszélések megtervezéséhez és a további tanácsadáshoz.
A bizalom kiépítése és a határok megvonása
Vitasd meg | 35 perc
Eszközök/anyagok
- Diák / flipchart papírok kérdésekkel és megjegyzendő kulcspontokkal / rövid bemutató.
Utasítások
[5 perc] Megbeszélés
-
Emeld ki, hogy a bizalom kiépítése, valamint a határok megvonása és fenntartása alapvető fontosságú, ha a forrásokkal hosszú távra tervezünk.
-
A plenáris csoportban/teremben kérd meg a résztvevőket, hogy osszák meg gondolataikat a következő kérdéssel kapcsolatban:
- "Hogyan ápolod a szakmai kapcsolataidat?"
[5 perc] Prezentáció
-
Készíts és tarts egy rövid előadást a kulcsgyakorlatokról a forrásokkal való hosszabb távú szakmai kapcsolat kiépítése során:
- Kapcsolatot a "három hívás szabályával" és a nem kutatási célú bejelentkezésekkel kell tartani.
- Tervezzünk informális találkozókat.
- Hívjuk meg a forrásokat a munkával kapcsolatos eseményekre, amelyek érdekelhetik őket. Megfontolandó, hogy egy adott forrással való együttlét kockázatot jelenthet-e (a korábbi kockázatértékelésnek megfelelően).
- Adj és fogadj el bizalmat, hogy megvédd magad és forrásaid. A korábbi munkák megosztása hasznos lehet ahhoz, hogy elnyerd a forrás bizalmát.
[5 perc] Összefoglalás
- Kérd meg a résztvevőket, hogy osszák meg, és vitassák meg tapasztalataikat, vagy azonosítsák a lehetséges kihívásokat, amelyek felmerülhetnek.
[5 perc] Prezentáció
-
Röviden mutasd be, és emeld ki a problémákat, mint például:
- A kölcsönös bizalom megszűnése
- A források személyes területre lépnek
- Hatalmi egyensúly
- Zsarolás (érzelmi vagy egyéb)
[10 perc] Csoportos megbeszélés
-
Kérd meg a résztvevőket, hogy térjenek vissza a kis csoportjaikba (ugyanúgy, mint korábban), és vitassák meg, illetve javasoljanak módokat a forrásokkal való kapcsolataikban felmerülő kihívások enyhítésére.
-
Használhatják a megadott sablont, és két oszlopba írhatnak:
- Problémák
- Enyhítés/megoldások
[5 perc] Összefoglalás
-
Visszatérve a plenáris terembe/csoportba, kérj meg néhány önkéntest, hogy osszák meg csoportjuk problémáit és megoldásait.
-
Végezetül kommentáld az eredményeiket, és ismertess egy sor jó gyakorlatot, mint pl.:
- munkahelyi telefon használata az esetleges nemkívánatos közeledések enyhítése érdekében vagy egy kolléga magunkkal hozása a megbeszélésekre stb.
FORRÁS:
- "Hogyan kezeld a forrásaid", A Láthatatlan Leleplezése eszköztárból
Lezárás (10 perc)
Befejező tevékenység: elvihető poszter
Készítsd el | 5 perc
Eszközök/anyagok
- Megosztott rajzlap / dia / tábla (ha online dolgoztok)
- Fehér tábla / flipchart papír, post-it, filctollak (offline workshophoz)
Utasítások
-
Kérd meg a résztvevőket, hogy a következő kérdésre adott válaszaikat a közös táblán/rajztáblán megosztva készítsenek elvihető plakátot:
- Számodra mi a legfontosabb tanulsága a mai workshopnak?
-
Adj néhány percet a résztvevőknek, hogy leírják és/vagy lerajzolják gondolataikat, és elolvassák mások gondolatait.
Összefoglalás
- A közös táblán szereplő néhány pont áttekintése és kiemelése.
Lezárás
Olvass, Nézz, Hallgass | 5 perc
Utasítások
-
Zárd le a workshopot, és foglald össze a tartalmát. Említsd meg, hogy ez a műhelymunka folytatódik az "Emberi összetevő" sorozat más foglalkozásaival (pl. "Az emberi összetevő: A források biztonságos beazonosítása és elérése" és/vagy "Az emberi összetevő: Interjúkészítés").
-
- Kérj egy gyors áttekintést a foglalkozásról. Minden résztvevő mondjon:
-
egy dolgot, amit nagyon jónak talált a foglalkozáson, és
- egy dolgot, amin lehetne javítani következő alkalommal.
-
Biztathatod a résztvevőket, hogy kérdezzenek, vagy hogy adjanak néhány végső tanácsot.
-
Adott esetben oszd meg velük az elérhetőséged és az esemény utáni tevékenységgel kapcsolatos részleteket.
További források
A felkészüléshez, és hogy megoszthasd a résztvevőkkel a workshop után.
A témához kapcsolódóan:
- "Interjúk: Az oknyomozás emberi összetevője"", útmutató A Láthatatlan Leleplezése eszköztárból.
- "Hogyan kezeljük a forrásokat", A Láthatatlan Leleplezése eszköztár.
Más kapcsolódó források:
- "Távol a képernyőtől, kint a terepen", A Láthatatlan Leleplezése eszköztár.
- "Első a biztonság!", A Láthatatlan Leleplezése eszköztár.
- "Digitális biztonság mások adataival való munkavégzéskor", A Láthatatlan Leleplezése eszköztár.
Bár az alábbi források gyakran az újságírásra utalnak, nem csak újságírókra vonatkoznak, hanem mindenkire, aki közérdekű kutatásokat és vizsgálatokat végez.
- "Források kialakítása és ápolása" (archivált példány a Wayback Machine-ről elérhető itt), kivonat az International Journalists Network anyagából.
- "A források kezelésének etikai alapszabályai" (archivált példány a Wayback Machine-ről elérhető itt), Ethical Journalism Network.
- "Hogyan közelíthetik meg az újságírók jobban a forrásokat a legfrissebb hírekkel kapcsolatban?" (archivált példány a Wayback Machine-ről elérhető itt), First Draft News.
- "Az újságírói források védelme" (archivált példány a Wayback Machine-ről elérhető itt), az Európai Emberi Jogi Bíróság (ECHR).
- "Életigazolás és más sablonok", Kockázatértékelési feljegyzések és Az életigazolást igazoló dokumentum összeállítása (archivált példány a Wayback Machine-ről elérhető itt), Rory Peck Trust.
- "Források: Szakértői források megtalálása" (archivált példány a Wayback Machine-ről elérhető itt), Global Investigative Journalism Network.
- "Információforrások" (archivált példány a Wayback Machine-ről elérhető itt), The News Manual online.
- "5 tipp újságíróknak, akik jobban akarnak bánni a forrásaikkal" ((archivált példány a Wayback Machine-ről elérhető itt),Poynter.org.
Kapcsolatfelvétel
Kérlek, keress fel minket a Láthatatlan Leleplezésénél, ha:
-
bármi kérdésed van a műhelytervezetekkel és a segítői útmutatóval kapcsolatban,
-
a műhelytervezetünket használod és szeretnéd megosztani észrevételeidet, javaslataidat, amelyek segíthetnek azok fejlesztésében
-
a műhelytervezeteket egy specifikus helyzethez igazítottad és szeretnéd megosztani ez mit eredményezett,
-
vannak javaslataid új tevékenységekre, vannak tippjeid vagy példáid, amelyeket hozzáadhatunk a már létező műhelytervezethez,
-
szeretnéd megosztani velünk a szakértelmed, és szeretnél velünk együttműködni új workshopok kifejlesztésében és tesztelésében.
Elérhetőség: eti@tacticaltech.org (GPG Key / fingerprint: BD30 C622 D030 FCF1 38EC C26D DD04 627E 1411 0C02).
Közreműködők és licencek
CC BY-SA 4.0
Ez a tartalom a Tactical Tech Láthatatlan Leleplezése projekt keretében jött létre, és a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi licenc alá tartozik.
- A workshop szerzője: Nuria Tesón
- Oktatástervezés: A. Hayder
- Szerkesztés és tartalom: Christy Lange, Laura Ranca
- Grafika: Yiorgos Bagakis
- Webfejlesztő: Laurent Dellere, Saqib Sohail
- Projectkoordináció és -szupervízió: Christy Lange, Laura Ranca, Lieke Ploeger, Marek Tuszynski, Safa Ghnaim, Wael Eskandar
Ez a forrás az Európai Bizottság által társfinanszírozott Collaborative and Investigative Journalism Initiative (CIJI) részeként, a "Az oknyomozói újságírás és a médiaszabadság támogatása az EU-ban" (DG CONNECT) című kísérleti program keretében készült.
Ez a szöveg a szerző véleményét tükrözi, a Bizottság nem vállal felelősséget a benne foglalt információk felhasználásáért.